Scrum Master gyakorlati agilis képzés szimulációval

Sajátítsa el a Scrum Master szerepkör működését!
A program igény esetén PSM I. vizsgafelkészítéssel is kiegészíthető.

Mit és hogyan tegyek Scrum Masterként?

Képzésünk célja, hogy átfogó képet adjunk a Scrum Master szerepkör működéséről, az alkalmazható eszköztárról. Ezt programunk résztvevőjeként egy életszerű folyamat során konkrét helyzetszimulációkon keresztül tapasztalhatja meg és próbálhatja ki.

A Scrum Master egy igen komplex, összetett szerep. Fő célja, hogy akár projekt, akár szervezeti keretek között segítse a csapatot az értékteremtésben, a keretek definiálásában és alkalmazásában, valamint az együttműködés fejlesztésében. Mivel minden szituáció és csapat más, a Scrum Master részéről komoly eszköztárra, az agilis értékek mély ismeretére, illetve megfelelő szemléletre, gondolkodásmódra és készségekre van szükség.

Képzésünket olyan egyéneknek vagy csoportoknak ajánljuk, akik agilis csapatok hatékony támogatását tűzték ki célul, és képesnek tartják magukat a menedzsmentszemlélet helyett egy szolgáló vezetői személet alkalmazására, illetve hisznek a csapatok, a kreativitás és az együttműködés erejében.

Scrum Master gyakorlati agilis képzés szimulációval

Opcionális PSM I. vizsgafelkészítéssel

Képzési ár:
170.000 Ft + ÁFA/fő
Kedvezményes ár:
153.000 Ft + ÁFA/fő
Opcionális, kiegészítő 4 órás PSM I. felkészítő modul díja: 40.000 Ft + ÁFA/fő

Online, távoktatásos formában is indítunk képzéseket digitális és videokonferencia eszközökkel!

Szakértőink

Előfeltételek, keretek

Bár a program során részletesen feldolgozzuk az agilitás alapjait is, mégis előny, ha a résztvevők az agilis alapfogalmakkal, gondolkodásmóddal, illetve a scrum keretrendszerrel már találkoztak, annak elemeit ismerik.

Igény esetén a programot követően 4 órás felkészítés keretében segítjük a Scrum.org Professional Scrum Master I. (PSM I.) minősítés megszerzésében. A 4 órás kiegészítő modul egy 80 kérdéses vizsgaszimulációt és annak közös kiértékelését tartalmazza. 

2 napos programunkat a lényegre és gyakorlatra fókuszálva állítottuk össze. Képzésünkön egy új ötlet feldolgozásától az önszerveződő csapat létrehozásáig, támogatásáig tartó úton kísérjük végig résztvevőinket, amely során különféle helyzetekkel, lehetséges Scrum Masteri teendőkkel találkoznak. Szimulációnk segítségével egy olyan eszköztárat próbálhatnak ki, amely támogatja őket abban, hogy hatékonyan vegyenek részt csapatok kialakításában, a működési keretek kialakításában és fejlesztésében, ceremóniák facilitálásában, és végül, egy igazi, önszerveződő csapat létrehozásában.

A program intenzitását figyelembe véve a csoportok létszámát 4-10 főben határoztuk meg.melynek köszönhetően mindenkinek lehetősége nyílik az adott helyzetek Scrum Master szerepkörben történő megtapasztalására.

A program kihelyezett formában is megvalósulhat, mely esetben a helyzeteket és szituációkat a megrendelő igényeihez alakítjuk.

A képzés tematikája

Agilitás és Scrum

  • Mikor alkalmazzuk és mik a korlátok?
  • Stacey mátrix és annak gyakorlati alkalmazása
  • Mit jelent az agilitás és mi az a Scrum?
  • Scrum folyamat, ceremóniák, szerepek és működés teljes körű szimulációja

Ötlet kezdeményezése

  • Csapat fejlődési fázisok
  • Bizalom építés
  • Biztonság kialakítás
  • Önismeret
  • Kompetencia felmérés
  • Agilis oktatás
  • Helyzetgyakorlat – mi a teendő új csapat alakulásakor, miben segíthetjük őket?

Fejlesztés, iterációk

  • Visszajelzés adás és kérés
  • Napi scrum
  • Retrospektív
  • Coaching
  • Facilitálás
  • Konfliktuskezelés
  • Motiváció fenntartás
  • Nyomon követés
  • Helyzetgyakorlatok: stand-up facilitálás, coaching saját élmény, konfliktuskezelés

Miben tudja egy Scrum Master a csapatot segíteni?

  • Facilitálás
  • Oktatás
  • Mentorálás
  • Coaching
  • Szervezet támogatása

Release tervezés

  • Munkamódszer tervezés a scrum csapattal
  • Story darabolás
  • Story becslés
  • Közös célok megfogalmazása
  • Helyzetgyakorlat – Release tervezés scrum master szemszögből, hogyan ne mondjuk meg a csapatnak hogy mit tegyenek, mégis hogyan támogassuk őket a folyamatban?

zárás

  • Retrospektivek: Feature, Release, Projekt
  • Értékelés, visszamérés
  • Követő lépések és új ötletek megfogalmazása
  • Helyzetgyakorlat: Retrospektív a gyakorlatban

Elégedettségi garancia

Magabiztosak vagyunk programunk minőségével kapcsolatban, amennyiben mégis elégedetlen lenne és ezt az első nap során jelzi, természetesen nem kell fizetnie! A program árát az utolsó alkalmat követően számlázzuk, előre nem kérünk semmit.

A képzés ára, ütemezése

A csoport méretét a hatékony közös munka érdekében 4-10 főben határoztuk meg.

4, vagy több résztvevő esetén kérjük, az egyedi kedvezmények érvényesítése érdekében vegye fel velünk a kapcsolatot!

*PMSZ tagoknak, kettő vagy több résztvevő együttes jelentkezése esetén, illetve magánszemélyeknek 10% kedvezményt biztosítunk! 4, vagy több résztvevő esetén egyedi ajánlat szerint további kedvezményeket ajánlunk, valamint a helyszín és ütemezés is rugalmasan alakítható!

ELÉGEDETTSÉGI GARANCIA – magabiztosak vagyunk programjaink minőségével kapcsolatban, amennyiben mégis elégedetlen lenne és ezt az első alkalom során jelzi, természetesen nem kell fizetnie! A tanfolyam árát program végén számlázzuk, előre nem kérünk semmit.

A program egy intenzív, 2 napos workshop elemeken és közös munkán alapuló szimuláció, ami során egy valós folyamatot, valós helyzetekkel dolgozunk fel. A gyakorlati elemek aránya kb 80%.

Ár:
170.000 Ft + ÁFA/fő
Kedvezményes ár:
153.000 Ft + ÁFA/fő
Opcionális, kiegészítő 4 órás PSM I. felkészítő modul díja: 40.000 Ft + ÁFA/fő
Időpontok:
2021. szeptember 9-10. (tantemi)
2021. november 8-9. (online távoktatás)

Ajánlatkérési, jelentkezési feltételek

Az ajánlatkérés nem jelent kötelezettséget, ez csupán a kapcsolatfelvételt szolgálja, azonban a jelentkezésig nem áll módunkban a programra helyet fenntartani.

Jelentkezés esetén Jelentkező vállalja, hogy a program zárását követően a számla kézhezvételtől számított 15 naptári napon belül a részvételi díjat átutalással kifizeti. Amennyiben a programot megelőző 10 naptári napon belül a részvételt lemondja, úgy elfogadja, hogy a szállító a program díjának legfeljebb 30%-át kitevő lemondási díjat számlázhat ki. Ez alól abban az esetben felmentést kap a Jelentkező, ha a jelentkezést a következő meghirdetett időpontra halasztja. Amennyiben a program nem felel meg az igényeinek és ezt a program első napján jelzi, természetesen nem kell fizetnie semmit! A program díja tartalmazza a képzésen felhasznált anyagok, handoutok és a kapcsolódó terembérlet díját is. A program díja a vizsgadíjat nem tartalmazza.

Minden érdeklődővel és jelentkezővel 1 munkanapon belül felvesszük a kapcsolatot.

Jelentkezés, érdeklődés

Scrum Master gyakorlati agilis képzés szimulációval

Kitöltés célja *
PSPO vizsgafelkészítő modul
PSM vizsgafelkészítő modul
Cég / Magánszemény neve: *
Számlázási cím: *
Program kezdő dátuma: *
Jelentkezők száma: *
Kapcsolattartó telefonszám: *
Kapcsolattartó email címe: *
Jelentkezők nevei: *
Kedvezmények *
Kalkulált (nettó) ár:
 Ft

0 %
5/5

szakmai színvonal

0 %
5/5

elégedettség

0 %
5/5

megvalósítás

“Az előzetes elvárásoknak tökéletesen megfelelt. Megfelelő arányban tartalmazott előadást és feladatokat. Nagyon jók voltak a gyakorlatok, jól alátámasztották az elméletet, rámutattak a lényegre. Kellemes volt a hangulat.”

Fontos

Programunkat valós projektekben is bevált gyakorlatok mentén alakítottuk ki, mely gyakorlati támogatást és saját élményt nyújt agilis projektek hatékony megvalósítása során.

10 érv mellettünk

A képzés helyszíne

1118 Budapest, Kelenhegyi út 29/b.
tel.: 30/914 7444
mail: info@promanconsulting.hu