Miért olyan egy projektmenedzser, mint a szövetségi kapitányok?

Foci VB győzelem, mint projekt

Minket is utolért a fociláz, izgatottan várjuk a további eredményeket és a végkifejletet. A nyitómeccset nézve szóba került, hogy a felkészülés mennyire komoly munka, illetve hogy az eredmények már korántsem “csak” a játékosok képességén múlnak. Ez a beszélgetés ihlette ezt a bejegyzést, mely során összegyűjtjük, hogy a válogatottak felkészüléséből és a szövetségi kapitányok munkájából mit tanulhatunk projektmenedzserként, hiszen ez a “feladat” is bizonyos szempontból kísértetiesen hasonlít egy projektre. Ez is időben behatárolt, egyedi célt próbál elérni, csapat dolgozik rajta és több tevékenység összehangolása szükséges hozzá.

 

EB és projekt

Mit tanulhatunk a foci világából projektmenedzserként?

1. Tiszta, egyértelmű és a csapat által is ismert és elfogadott célok és vízió – Ahogy a fociban, úgy a projektek során is fontos, hogy legyen egy felső szintű cél, amit a csapat szeretne elérni. A fociban ez lehet a VB győzelem, lehet a csoportkörökből való továbbjutás, de mindez csak akkor működik, ha az elvárások is tiszták a csapattagok számára, azzal ők is azonosulni tudnak. Legyünk reálisak, hiába tűzünk ki egy dobogós helyet Szaúd-Arábia csapatának, ez csak demotiválná a csapatot, mivel ők is tudnák, hogy ezek irreális, komolytalan elvárások.

2. Helyezzük a csapatot az egyéni (sztárok) elé – Bár fontos, hogy az egyéni erősségeket kiaknázzuk, mégsem célszerű a működést egy játékos köré építeni. Ezzel nagy kockázatot vállalnánk, mivel egy-egy rossz nap, vagy teljesítmény megpecsételheti a meccs sorsát. A projektekben is fontosak az egyéni képességek, de fókuszáljunk a csapatra az egyének helyett, gondoljunk például Svédország csapatának eredményeire a 2016-os EB-n, ahol Ibrahimovic egyértelműen alulteljesített, miközben tőle várták a csodát a svéd szurkolók.

3. A csapat nem csak a játékosokból áll – A csapat eredményének elérésében fontos szerepet játszik a stáb is, pl. egy informatikai projektben sem csak fejlesztők dolgoznak. Vonjuk be őket is a munkába, jelezzük felé fontosságukat és értékeljük a jó teljesítményeket. Dárdai Pál nyilatkozott arról pár évvel korábban, hogy a szövetségi kapitány munkájához a stáb, és a klubok vezetőedzői milyen mértékben képesek hozzájárulni, például orvosi vizsgálatokkal vagy formahanyatlás előrejelzésével.

4. Használjunk objektív teljesítményértékelő rendszert – A jó edzők a fociban is előre kommunikálják a csapattal az elérhető bónuszokat, ezt a projektek során is célszerű megtenni, ám jelezzük előre az objektív kritériumokat is, mely egyértelműen mérhető. Minden VB előtt és közben olvashatunk arról, hogy egy-egy csapat játékosai milyen prémiumokat kapnak egy-egy kiemelkedő eredmény elérésekor, mely komoly motiváló tényező lehet főleg a kisebb klubok játékosai számára.

5. Tervezzünk a megfelelő szinten – A csapatok az első meccsek előtt sem a döntőre készülnek, először a csoportkörökön és a kieséses szakaszon kell továbbjutni. Használjunk mérföldköveket a projektjeinkben is, nem feltétlenül érdemes a teljes projektet túl részletesen megtervezni, mivel az élet hozhat meglepetéseket. Próbáljuk ki a gördülő tervezést, fókuszáljunk részletes tervezéssel az első akadályokra, szakaszokra. Ahogy több sikeredző is nyilatkozta, először mindig a következő meccsre kell fókuszálni.

6. Legyünk képesek változ(tat)ni, legyen “B” terv – Amennyiben egy meccsen a szövetségi kapitány úgy érzékeli, hogy az előzetesen meghatározott stratégia nem sikeres, vagy a csapat hátrányba került, módosít a taktikán. Így van ez a projektekben is (az agilis szemléletet alkalmazva főleg) merjünk újratervezni és módosítani a nem sikeres gyakorlatokon és persze gondoljunk a kockázatokra is. Talán emlékszünk még a 2014-es VB-ről a Hollandia-Mexikó párharcra, ahol Louis van Gaal, a holland kapitány zseniálisan cserélt és változtatott a taktikán, melynek köszönhetően a hollandok visszahozták és megnyerték a meccset.

7. Nem az edzőnek kell legjobban fociznia – Az edző dolga, hogy a csapatot irányítsa, nem kell neki lennie a legjobb játékosnak. A projektekben sem a projektvezetőnek kell lennie a legjobb szakmai embernek, neki a feladata az irányítás, motiváció és a csapatmunka összehangolása. Sir Alex Fergusont sem azért tisztelték a játékosok, mert visszavonulása előtt is “lefocizta” őket a pályáról, hanem azért mert zseniálisan tudta vezetni a csapatot.

8. Egyértelmű szerepek, szerepkörök, mindenki teljesítményére szükség van – Ha visszaemlékszünk a 2016-os EB-re, Izland sem csupán a szerencsének köszönheti, hogy negyeddöntőig jutott. Egy hihetetlenül tiszta, begyakorolt struktúra és pontos szerepleosztások is kellettek a sikerhez. Mindenki pontosan tudta, hogy hol kell lennie, a társak hol helyezkednek, egy hihetetlenül szervezett csapat képét mutatták. Ugyanez megcélozható a projektekben is, ha a csapattagok pontosan tudják, hogy mi a feladatuk, mit várnak el tőlük, nagyobb a siker esélye is.

9. Folyamatos kommunikáció – Nagyon nem mindegy, hogy a játékosok megértik-e egymást a pályán, illetve hogy megértik-e a kapitány utasításait. A projektek során is kritikus, hogy az érintettek között megfelelően működjenek a kommunikációs folyamatok. 2016-ban jól látszott, hogy az angol játékosok nem értik meg egymást a pályán (óriási meglepetésre Izland le is győzte őket), vagy ha visszaemlékszünk Anglia 2006-os VB-n mutatott gyenge teljesítményére, több angol játékos is kifogásolta, hogy Eriksson, az angol szövetségi kaptiány félidőben annyit tudott nekik mondani a taktikai utasítások helyett, hogy “Come on, come on”. 

10. Korábbi rossz teljesítmény nem jelent feltétlenül kudarcot, viszont a túlzott önbizalom megbosszulja magát – A projektek esetén kerüljük a túlzott önbizalmat, ez bukáshoz vezethet, még az egyszerűbbnek, rutinmunkának tűnő projektek esetén is legyünk óvatosak, tervezzünk lelkiismeretesen. A foci világában is számos ilyen példa merült fel, 2002-ben például Szenegál válogatottja első VB meccsén legyőzte a címvédő franciákat.

+1. Lehetőség szerint kerüljük a projektvezető cseréjét az éles indulás előtt 3 nappal 🙂 – Bár a spanyolok még a szövetségi kapitány utolsó pillanatban történő elbocsátásával is esélyesek lehetnek, az bizonyos, hogy az elmúlt napok eseményei nem tettek jót a csapatnak. Egy vezető, akire felnéznek, akit elfogad a csapat mindig óriási előnyt jelent. Nem egy projektet láttunk már, ahol menet közben akár 2-3 projektvezető is váltotta egymást, ez hihetetlenül visszavetette a csapat teljesítményét és csúsztatta a projektet is.

Foci és menedzsment

Az alábbi videó jól mutatja, hogy a szövetségi kapitány munkája mennyire hasonlít üzleti, vezetői folyamatokhoz, érdemes Louis van Gaal előadását meghallgatni, érdekes szempontból mesél élményeiről és munkájáról, de ajánljuk Sir Alex Ferguson Vezetés című könyvét is.
És hogy mi milyen végkimenetelre tippelünk? Szerintünk a belga csapat megérett egy végső győzelemre. 🙂