Irányítási rendszerek fejlesztése

A szervezetek felsővezetése, illetve az irányítási rendszerek (minőség, környezetközpontú, információbiztonsági stb. rendszerek) felelősei részéről jogos elvárás, hogy az adott cég, az érintett szakterületek jól meghatározott, szabályozott, független szervezet által tanúsított, folyamatosan ellenőrzött és fejlesztett folyamatok, napi gyakorlatok szerint működjön. Erre az igényre nyújtanak megoldást a különböző irányítási, integrált irányítási rendszerek, melyek külön-külön vagy integrált módon garantálják, hogy a szervezeti folyamatok, célok, termékek, szolgáltatások a belső követelmények, illetve meghatározott külső standardok szerint valósuljanak meg.

ISO rendszer fejlesztése

Az ISO standardok (Nemzetközi Szabványügyi Szervezet által kiadott nemzetközi standardok) célja a vevők és más érintettek bizalmának megerősítése, a minőségi, környezetközpontú, információbiztonsági követelményeket kielégítő termékek és szolgáltatások előállításához, működtetéséhez szükséges teljesítmények biztosítása. Ez a rendszerműködtetés iparágtól, szervezeti mérettől, vagy alaptevékenységtől független, mely jelentős hozzáadott értéket tud adni a tanúsítások mellett az eredményesség, a hatékonyság terén is. Szolgáltatásaink elsősorban az ISO 9001 minőségirányítási, ISO 27001 információbiztonsági, ISO 14001 környezetközpontú, ISO 45001 munkabiztonsági követelményeknek való megfelelésre készítenek fel. Az IATF 16949 szabvány szerinti irányítási rendszer támogatása pedig kifejezetten az autóipari szereplők számára készült, mely megléte már alapelvárás ezen a területen.

ISO rendszerépítés és oktatás

Közel 20 éves folyamatfejlesztői, tanúsító és független auditori tapasztalattal rendelkező kollégáink segítségével vállaljuk a különböző irányítási rendszerek fejlesztését, kiépítését, oktatását és auditálását.

Hiszünk abban, hogy egy ilyen tanúsított rendszer akkor lehet értékes, ha az összhangban van a napi gyakorlattal és annak elemei hatékonyan, gyakorlatorientáltan valósulnak meg napi szinten.

Egy ISO alapú rendszerfejlesztés, működés vagy audit véleményünk szerint jelentős hozzáadott értéket ad a folyamatok fejlesztéséhez, a hatékonyság, eredményesség növeléséhez, és nem mellesleg erről szervezeti értéket igazoló tanúsítást is ad. Ennek a célnak az elérésében akár ISO 9001 minőségirányítási, ISO 27001 információbiztonsági, ISO 14001 környezetközpontú, ISO 45001 munkabiztonsági, vagy azok integrált rendszereiről beszélünk, munkatársaink segítséget nyújthatnak a követelmények megértésében, illetve azoknak megfelelő folyamatok kialakításában, működtetésében.

Mivel tudjuk az ISO tanúsítványok megszerzését segíteni?

Felmérés, bevezetés és oktatás

  • Vezetési, irányítási, alap- és támogató tevékenységek felmérése
  • Folyamattérkép készítése,
  • Folyamatok, szabályozó dokumentumok átvizsgálása
  • Meglévő folyamatok követelmények szerinti összevetése
  • Folyamatok fejlesztésére vonatkozó javaslatok elkészítése
  • Szabályozások kialakítása, elfogadtatása
  • Új folyamatelemek oktatása

Rendszeres auditok és rendszerfelügyelet

  • Éves minőségcélok meghatározása, minőségtervek összeállítása
  • Beszállítók, alvállalkozók minősítése
  • Vevői elégedettségmérés összesítése, szervezeti szintű teljesítményértékelés
  • Dokumentáció felülvizsgálata, folyamatok folyamatos fejlesztése
  • Rendszeres belső auditok, a rendszer működésének felülvizsgálata
  • Kötelező belső képzések megtartása
  • Tanúsító, felülvizsgálati auditok szerinti korrekciók végrehajtása

IATF 16949 – Minőségirányítási rendszer az autóiparban

Mi az IATF 16949?

Nemzetközi Gépjármű Különbizottság (IATF – Daimler, FCA, Ford Motor Company, General Motors, PSA Peugeot Citroën, Renault, Volkswagen, BMW) által kifejlesztett szabvány egyetlen rendszerben foglalja össze számos késztermékgyártó (OEM), valamint az ő beszállítói/ellátási hálózatuk (Tier 1-2-3) esetén releváns minőségi követelményeket. A követelményrendszernek megfelelő működés segítségével folyamatosan javítható az adott vállalat rendszerének és folyamatainak minősége, és a szervezet az ügyfelek megelégedésére összpontosíthat.

Mivel tudjuk az IATF tanúsítvány megszerzését segíteni?

Rendszerépítés, bevezetés

Folyamatok, sablondokumentumok specifikálása, átalakítása, e-learning oktatás a követelményrendszernek megfelelően.

TUDTA?

Nem válhat autóipari beszállítóvá, nem tarthatja meg pozícióját, amennyiben minőségirányítási rendszerét nem fejleszti tovább az IATF követelmények szerint!

Tantermi és e-oktatás

E-learning tananyag segítségével a rendszer főbb jellemzőinek megismerése és felkészülés az auditra a napi munkából való kiesés nélkül.

TUDTA?

Ha az audit során bármely munkatárs nem tudja bizonyítani a követelményrendszer átfogó ismeretét, az audit eredménye valószínűleg sikertelen lesz, mely többletköltséget okozhat!

Informatikai támogatás

Dokumentumkezelés, automatikus dokumentum generálás, erőforráskezelés és csoportmunka támogatása felhőalapú, vagy akár on-premise megoldással.

TUDTA?

A követelményeknek való megfelelés nagyon komoly dokumentációs igénnyel bír, melyek elektronikus előállítása, kezelése csökkenti az adminisztratív teendőket!

Tanácsadóink komoly, auditori tapasztalatokkal is bírnak, mely kompetenciák segítségével a sikeres auditra tudatosan, hatékonyan tudnak felkészülni. Sikerdíjas konstrukciónkkal közös garanciát is vállalunk az átállás sikerére!

Lépjen velünk kapcsolatba!

1118 Budapest, Kelenhegyi út 29/b.