Mire jó a DISC teszt? A DISC modell személyiségtípusai
A DISC személyiségteszt sokat elárul kitöltőjének temperamentumáról. Segítségével megtudható, az illető mennyire introvertált vagy épp extrovertált, kapcsolat- vagy inkább feladatorientált. Nem csoda, hogy nagyvállalatok is előszeretettel alkalmazzák.
Honnan ered és mit jelent a DISC személyiségteszt elnevezése?
A DISC teszt megalkotása Dr. William Moulton Marston amerikai pszichológus nevéhez fűződik. A DISC személyiségteszt (vagy DISC modell) egy mozaikszó, amely az alábbi négy kifejezés első kezdőbetűjéből tevődik össze:
- Dominance – dominancia (piros),
- Influence – befolyásolás (sárga),
- Steadiness – kitartás (zöld)
- Compilance – szabálykövetés (kék).
Az elnevezés onnan ered, hogy a DISC teszt kérdéseire adott válaszok alapján az embereket a fenti négy kategóriába sorolják be. (Mivel a személyiségprofilokat a DISC teszt színek segítségével is megkülönbözteti, ezeket is feltüntettük zárójelben.)
Érdekesség, hogy Dr. W. M. Martson az 1920-as évek végén megalkotott DISC teszt mellett a hazugságvizsgáló gép prototípusát is feltalálta. Sőt, a Wonder Woman nevű képregények főhőse is az ő fejéből pattant ki.
A DISC teszt kitöltése
Miután egyszerű, könnyen megválaszolható kérdésekből áll, a DISC teszt kérdőívként is felfogható. Leggyakrabban egy-egy, néhány személyiségjegyből, tulajdonságból álló felsorolásból kell bejelölni azt, amelyik a legjellemzőbb ránk. Előfordul, hogy ezek a jellemzők párosával vannak felsorolva, és egy kérdésen belül ezek közül kell választani.
Tehát például az alábbi tulajdonságok közül kell kiválasztani azt, ami a legjellemzőbb ránk:
- elégedetlenkedő,
- makacs,
- közbevágó,
- hatalmaskodó.
De az is előfordul, hogy személyiségjegy-párokból kell választani:
- nyugodt és kiegyensúlyozott,
- határozott és domináns,
- pontos, precíz
- vidám, társaságkedvelő.
A tesztek terjedelme változó lehet. Miután az összes felkínált tulajdonság esetében kijelöltük azt, amelyiket leginkább igaznak érezzük magunkra, következik az értékelés.
A DISC teszt értékelése: a DISC személyiségtípusok
Bár természetesen papíron is létezik a DISC modell, ma már jellemzően az interneten, online DISC teszt formájában találkozunk vele. Az értékelés során derül ki, melyik személyiségtípusba tartozunk. A DISC személyiségprofil tulajdonképpen egy személyre szabott jellemzés a kérdésekre adott válaszaink alapján.
A teszt négy személyiségprofiljának kialakítása lényegében egy pszichológiai koordináta-rendszernek megfelelően történik. E képzeletbeli koordináta-rendszer egyik tengelyét az introvertált-extrovertált, másik tengelyét pedig a feladatorientált-kapcsolatorientált egyenes alkotja. (Egyes források a DISC tesztet temperamentum teszt néven, az egyes profilokat pedig a temperamentum típus elnevezéssel is említik.) Ahogyan a teszt, úgy az értékelés, vagyis a DISC profil terjedelme is különböző lehet.
Most pedig nézzük meg kissé részletesebben, mit is takarnak a fenti szempontok alapján felállított DISC személyiségtípusok.
Domináns (kolerikus)
Feladatorientált és extrovertált személyiségtípus, tipikusan ilyenek például a vezetők.
A domináns DISC személyiségprofil legfontosabb jellemzői:
- határozott
- jól bírja a stresszt
- gyorsan dönt
- szívesen és eredményesen vállal kockázatot
- sikerközpontú
- temperamentumos
- inkább kompetitív mint kooperatív
- akaratos, makacs
Befolyásoló (szangvinikus)
Kapcsolatorientált és extrovertált DISC személyiségprofil. Az értékesítők, marketingesek általában ebbe a csoportba tartoznak
A befolyásoló DISC személyiség főbb jellemzői:
- kreatív
- expresszív
- bizakodó
- vidám
- közvetlen
- meggyőző
- inspiráló
- elbűvölő
- felszínes
- szétszórt
- rendszertelen
Kitartó, stabil (flegmatikus)
Kapcsolatorientált és introvertált személyiség – a HR-esekre jellemző kategória, de a segítő szakmák képviselői is ide sorolhatók.
A stabil személyiségtípus legfontosabb tulajdonságai:
- empatikus
- türelmes
- nyugodt
- kiegyensúlyozott
- kooperativ
- őszinte
- lassú
- nehezen fejezi ki az érzelmeit
- kerüli a konfliktusokat
Szabálykövető (melankolikus)
Feladatorientált és introvertált DISC személyiség. Az analitikus gondolkodást igénylő munkakörökben dolgozókra jellemző, pl. mérnökök, elemzők, kontrollerek.
A szabálykövető DISC személyiségtípus lényeges jellemzői:
- objektív
- a tényekre fókuszál
- pártatlan
- átlátja az összefüggéseket, a hátteret
- pontos, precíz
- betartja a határidőket
- megbízható
- elveszik a részletekben
- maximalista
- az érzelmeket és tetteinek, közléseinek emocionális következményeit hajlamos figyelmen kívül hagyni
A DISC modell szerepe a humánerőforrás- és a projektmenedzsment területén
A DISC tesztet a potenciális munkavállalók személyiségének előzetes feltérképezésére is használják. Segítségével a vezetők képet kaphatnak a pályázók olyan személyes tulajdonságairól is, amelyekre az interjú során nem biztos, hogy fény derül.
A DISC tesztben nincs helyes vagy helytelen válasz, rossz vagy jó minősítés. Ugyanakkor a teszt kitöltője is jobban megismerheti saját erősségeit, és azokról a területekről is képet alkothat, ahol fejlesztheti a személyiségét.
Néhány olyan terület, ahol hasznos lehet a DISC teszt alkalmazása:
- mások és saját magunk jobb megismerése,
- a szakember-kiválasztás hatékonyságának növelése,
- külső és belső kommunikáció fejlesztése, személyre szabott kommunikációs stratégiák megalkotása,
- a csapatmunka hatékonyságának növelése.
Fontos hozzátenni, hogy a DISC teszt sosem a végzett munka minőségét vizsgálja, hanem kizárólag a kitöltő személyiségét – bármiféle minősítés nélkül.
Kérdése van? Lépjen velünk kapcsolatba!
Szeretné feltérképezni, milyen vezetői készségek jelentik az erősségeit, és mely területen tudna vezetőként továbbfejlődni? Esetleg egyéb, projektmenedzsmenttel kapcsolatos kérdése van? Vegye fel velünk a kapcsolatot és kérjen ingyenes konzultációt!