Mesterséges intelligencia szövegírás: hogyan készül használható üzleti tartalom?
Egy ügyféllevél, egy szakmai blogcikk és egy vezetői összefoglaló megírása egészen más feladat. Mégis van bennük valami közös: gyakran a gondolatok rendezése és az első változat elkészítése viszi el az idő jelentős részét. A mesterséges intelligencia a szövegírás során ezekben a lépésekben lehet hasznos segítség.
Az AI képes vázlatot készíteni, megfogalmazási változatokat javasolni és átdolgozni egy meglévő szöveget. A használható végeredményhez azonban pontos feladatleírás, megbízható háttéranyag és emberi szerkesztés szükséges. Egy gyorsan elkészült bekezdés önmagában még nem jelent időnyereséget, ha utána hosszasan kell javítani a pontatlanságokat.

Mit jelent a mesterséges intelligenciával támogatott szövegírás?
A szövegíráskor egy generatív AI-eszköz a felhasználó utasításai és a rendelkezésére bocsátott információk alapján szöveget készít vagy alakít át. Ez az ötleteléstől a szerkesztésig több munkafázist is érinthet.
Magát az utasítást promptnak nevezik. Ez lehet egy rövid kérés, de összetettebb feladatnál inkább egy szerkesztői feladatleíráshoz hasonlít. Tartalmazza a célt, az olvasó jellemzőit, a felhasználható forrásokat és az elvárt formátumot.
A gördülékeny megfogalmazás ugyanakkor nem bizonyítja az állítások helyességét. Az AI téves információt is közölhet magabiztosan. Ezért a szöveg értékelésekor külön feladat a nyelvi minőség és a tényszerűség ellenőrzése.
Milyen szövegek készítésében segíthet az AI?
A vállalati munkában jó kiindulópontot jelenthetnek azok a feladatok, amelyekhez már rendelkezésre áll a szükséges információ, de annak megfogalmazása vagy rendszerezése időigényes.
| Feladat | Miben segíthet az AI? | Emberi ellenőrzés |
|---|---|---|
| Ügyféllevél | Átlátható levélvázlat a megadott tényekből | Vállalások, határidők, hangnem |
| Blogcikk | Vázlat, magyarázatok és címváltozatok | Szakmai pontosság, források, hozzáadott érték |
| Hírlevél | Tárgysorok és eltérő hosszúságú változatok | Ajánlat, feltételek, célközönség |
| Vezetői összefoglaló | Hosszabb anyag lényegének kiemelése | Fontos összefüggések és kivételek |
| Belső tájékoztató | Jóváhagyott információk közérthető megfogalmazása | Szabályok, felelősök, hatálybalépés |
| Közösségi poszt | Meglévő szakmai anyag rövid feldolgozása | Kontextus, állítások, márkahang |
Egy projektvezető például megadhatja az aktuális státuszjelentés ellenőrzött adatait, és kérhet belőlük rövid vezetői összefoglalót. Az AI segíthet kiemelni a döntést igénylő pontokat. Azt azonban a projektvezetőnek kell megítélnie, hogy a szöveg megfelelően mutatja-e be például a késést vagy az erőforráshiányt.
További lehetőségekről a mesterséges intelligencia vállalati használatát bemutató cikkünkben írtunk.
Hogyan lesz az AI-szövegből természetes magyar szöveg?
A magyar nyelvű szöveg minőségét nemcsak a helyesírás határozza meg. Egy bekezdés lehet nyelvtanilag hibátlan úgy is, hogy nehézkes olvasni, személytelen vagy alig mond valamit.
Gyakori szerkesztési probléma az elvont kifejezések halmozása. „A kommunikációs folyamatok hatékonyságának optimalizálása” helyett sok esetben többet mond az, hogy „az ügyfélszolgálat gyorsabban válaszol a megkeresésekre”. A második változatból kiderül, ki mit csinál, és mi javul.
A természetesebb eredményhez az alábbi kérések adhatnak kapaszkodót:
- Nevezzük meg az olvasót! Más magyarázat vagy megfogalmazás szükséges egy kezdő munkatársnak és egy tapasztalt szakmai vezetőnek.
- Fontos a hangvétel és a stílus! Két-három jóváhagyott bekezdésből könnyebb megmutatni az elvárt stílust, mint a „legyen professzionális” utasításból.
- Kérjünk egyértelmű megfogalmazást! Az olvasó számára legyen világos, ki dönt, ki végez el egy feladatot, és mi történik utána!
- Rövidítéskor őrizzük meg a hasznos példákat! A rövidítés ne tüntesse el a fontos magyarázatokat!
- Ellenőrizzük, mennyire gördülékeny a szöveg! A hangos felolvasás segíthet észrevenni a nehézkes mondatokat, a szóismétléseket és a természetellenes megfogalmazásokat.
A stílusminta mellett a tartalmi korlátok is lényegesek. Érdemes előre megadni, milyen állításokat nem tehet a szöveg: például nem ígérhet garantált eredményt, és nem egészítheti ki kitalált adatokkal a háttéranyagot.
Hogyan készül jó szöveg mesterséges intelligenciával?
A megbízhatóbb munkafolyamatban külön lépés a feladat tisztázása, a szerkezet kialakítása, a szöveg megírása és az ellenőrzés. Így egy félreértett cél már a vázlatnál felismerhető. Az AI-val támogatott szövegírás akkor válhat következetes gyakorlattá, ha ezek a lépések minden feladatnál visszatérnek.
1. A cél és az olvasó meghatározása
Az „írj egy cikket a képzésünkről” kérés sok lényeges döntést az eszközre hagy. Nem derül ki belőle, hogy az olvasó most találkozik a témával, szolgáltatókat hasonlít össze, vagy a jelentkezés előtt keresi a gyakorlati részleteket.
Egy használható feladatleírás például így szólhat:
Írj közérthető tájékoztatót azoknak a HR-vezetőknek, akik munkatársaik AI-használati készségeit szeretnék fejleszteni! Mutasd be, milyen munkahelyi feladatokhoz érdemes kapcsolni a tanulást! Kizárólag a mellékelt képzési leírásban szereplő szolgáltatásokat említsd!
A cél határozza meg, mire kerüljön hangsúly, és mi maradhat ki.
2. A szükséges háttéranyag összeállítása
A szövegírás előtt érdemes összegyűjteni a jóváhagyott termék- vagy szolgáltatásleírást, a releváns szakmai forrásokat és a gyakori ügyfélkérdéseket.
Az AI számára egyértelműen el kell különíteni az ellenőrzött tényeket a példáktól és a feltételezésektől. Ha valami hiányzik, azt kérdésként vagy hiányzó adatként célszerű visszakapni.
FONTOS: Csakis olyan információt használjunk a feladathoz, amelynek bevitelét a vállalati szabályok az adott eszközben megengedik!
3. A vázlat ellenőrzése
Egy hosszabb cikk első változata előtt hasznos lehet egy rövid vázlat. Ezen már látható, hogy a szöveg megválaszolja-e az olvasó fő kérdéseit, logikus-e a sorrend, és hol ismétlődik ugyanaz a gondolat.
Ha például az olvasó konkrét szövegírási segítséget keres, kevés értéket ad neki egy hosszú történeti bevezető a mesterséges intelligenciáról. A fogalmak rövid tisztázása után hamar el kell jutnia a használható példákhoz.
4. A szöveg megírása és célzott javítása
Az első változat után a „legyen jobb” kérés helyett pontos visszajelzés segíthet:
Rövidítsd le a második bekezdés felvezetését! A szakmai magyarázatot és a példát tartsd meg! Az általános előnyök helyett mutasd meg, mitől lesz könnyebb a munkatárs feladata!
A kisebb, jól körülhatárolt javításokat könnyebb értékelni. A szerkesztő így azt is követheti, hogy egy átfogalmazás nem változtatta-e meg az eredeti jelentést.
5. Tényellenőrzés és jóváhagyás
A végső ellenőrzésnek ki kell terjednie a nevekre, számokra, dátumokra, hivatkozásokra és vállalásokra. Egy létező forráslink sem bizonyítja önmagában, hogy a hozzá kapcsolt állítást valóban alátámasztja.
A Microsoft útmutatója is hangsúlyozza, hogy a Copilot által generált tartalmat a felhasználónak át kell néznie, szerkesztenie és ellenőriznie kell.

Egy használható promptminta üzleti szövegíráshoz
Az alábbi minta saját feladatra alakítható. A szögletes zárójelek helyére kerülnek a konkrét információk.
PROMPTMINTA
Segíts elkészíteni egy üzleti szöveget az alábbi feladatleírás alapján!
Szövegtípus: [ügyféllevél, blogcikk, hírlevél vagy belső tájékoztató]
Célközönség: [kinek szól, mit tud már a témáról]
Cél: [mit értsen meg az olvasó, milyen döntéshez kapjon segítséget]
Felhasználható háttéranyag: [ellenőrzött információk és források]
Hangvétel: [például magázó, közérthető, szakmailag pontos]
Terjedelem és szerkezet: [hozzávetőleges hossz, szükséges részek]
Kizárólag a megadott háttéranyagból származó tényszerű állításokat használd! Ne találj ki számokat, idézeteket, ügyféltörténeteket vagy szolgáltatási ígéreteket! A hiányzó információkat a szöveg után, külön listában jelezd!
Fogalmazz természetes magyar nyelven, konkrét szereplőkkel és igékkel! A szakkifejezéseket röviden magyarázd meg! A felszólító mondatokat felkiáltójellel zárd!
Elsőként csak rövid vázlatot és tisztázó kérdéseket készíts! A teljes szöveget a válaszaim és a vázlat jóváhagyása után írd meg!
NEM ÁRT TUDNI: A prompt csökkentheti a félreértéseket, de nem helyettesíti a forrásellenőrzést. Ugyanannak az eszköznek a saját szövegéről adott kedvező értékelése sem tekinthető független ellenőrzésnek.
Gyakorlati példa egy ügyféllevél szerkesztésére
Az alábbi példa fiktív. A cél egy projektcsúszás tárgyszerű, udvarias közlése, új vállalások hozzáadása nélkül.
Feladatleírás
Írj rövid, magázó ügyféllevelet! A jóváhagyott tények: a tesztelés két munkanappal tovább tart a tervezettnél; a projektfelelős szerdán küld új ütemtervet; az átadás új időpontja még nincs jóváhagyva. Ne ígérj végleges határidőt vagy kompenzációt!
Szemléltető első változat
Tisztelt Partnerünk! A projekt megvalósítása során a tesztelési folyamat időigényének növekedése miatt az ütemezés felülvizsgálata vált szükségessé. A tesztelés két munkanappal tovább tart. Projektfelelősünk szerdán megküldi az új ütemtervet. Az átadás új időpontja még nincs jóváhagyva.
Szerkesztett változat
Tisztelt Partnerünk! A tesztelés a tervezettnél két munkanappal tovább tart, ezért módosítanunk kell a projekt ütemezését. Projektfelelősünk szerdán küldi el az új ütemtervet. Az átadás új időpontja még nincs jóváhagyva.
A javítás összevonja az ismétlődő felvezetést, megnevezi a változást és a következő lépés felelősét. Megőrzi a bizonytalanságot is: a hosszabb tesztelésből nem következtet automatikusan az átadás új dátumára. Éles levélben a megszólítást és a „szerdán” időpontot is a konkrét címzetthez és dátumhoz kell igazítani.

Milyen AI-szövegíró eszközt érdemes választani?
Az AI-szövegíró eszköz kiválasztását érdemes a konkrét munkához kötni. Más megoldás illeszkedhet az önálló ötleteléshez, és más a meglévő Word- vagy Google-dokumentumok közvetlen szerkesztéséhez. Az alábbi táblázat a munkafolyamat alapján segít szűkíteni a lehetőségeket; nem minőségi rangsor.
| Eszköz | Milyen feladathoz érdemes kipróbálni? | Háttéranyag és munkakörnyezet |
|---|---|---|
| ChatGPT | Ötletelés, szövegváltozatok és dokumentumalapú összefoglalók | Feltöltött dokumentumokkal is dolgozhatunk. A szövegtervezet a válaszban, szerkeszthető szövegblokkokban is alakítható. |
| Claude | Háttéranyagok feldolgozása, szövegtervezetek és dokumentumok készítése | Dokumentumok tölthetők a beszélgetésbe vagy egy projekt háttéranyagai közé. |
| Microsoft Copilot a Wordben | Meglévő Word-szöveg átdolgozása, rövidítése és átszervezése | Közvetlenül a dokumentumban használható. A hozzáférés csomag- és szervezeti beállításfüggő. |
| Gemini a Google Dokumentumokban | Szöveg megírása, átdolgozása és hangvételének igazítása | Google Dokumentumokban használható. Drive-dokumentum is szolgálhat stílusmintaként. |
A Wordbe épülő Copilot például támogatja a szöveg átfogalmazását, rövidítését, összefoglalását és átszervezését. Elérhetősége az előfizetéstől és a szervezeti beállításoktól is függ.
A Google Dokumentumokban elérhető Gemini szintén segíthet a megfogalmazás és a hangvétel módosításában, valamint meglévő dokumentumok felhasználásában. A funkciókhoz megfelelő csomag szükséges; a nyelvi elérhetőséget külön érdemes ellenőrizni, jelenleg a magyar nem szerepel a támogatott nyelvek között.
A választás előtt ugyanazt a néhány saját mintafeladatot célszerű több megoldással elvégezni. Az értékelésben a magyar szöveg minősége mellett számít az utómunka ideje, a források kezelése és a meglévő munkakörnyezethez való illeszkedés.
Próbafeladatként készíttessünk ugyanabból a jóváhagyott háttéranyagból egy 150 szavas magyar ügyféllevelet és egy rövid blogvázlatot! Hasonlítsuk össze a tényhibákat, a kihagyott információkat, a hangvételt és az utómunkára fordított időt! A választás előtt ellenőrizzük a magyar nyelv támogatását, a használati korlátokat és azt is, hogy az adott csomag adatkezelése megfelel-e a vállalati előírásoknak!
Használható az AI SEO szövegírásra?
Igen, a mesterséges intelligencia támogathatja a SEO cikkek tervezését, vázlatolását és szerkesztését. Segíthet összegyűjteni az olvasó lehetséges kérdéseit, megfogalmazni az alcímeket vagy érthetőbbé tenni egy szakmai magyarázatot.
A kulcsszavak keresési volumenét azonban külön adatforrásból kell ellenőrizni. Egy AI által javasolt lista önmagában nem mutatja meg, mire és milyen gyakran keresnek az adott piacon.
Egy vállalati cikk akkor lesz igazán hasznos, ha saját szakmai szempontot, ellenőrzött példát vagy döntést segítő magyarázatot is tartalmaz. A kulcsszó ismételgetése ezt nem pótolja.
Hogyan mérhető, hogy valóban időt takarít meg az AI-szövegírás?
A teljes munkafolyamat idejét érdemes összehasonlítani. Ebbe a feladat előkészítése, a generálás, a szerkesztés, a tényellenőrzés és a jóváhagyás is beletartozik.
Egy szöveg elkészítése AI nélkül például 100 percet vehet igénybe. Ha az AI segítségével ugyanez a munka, az előkészítéssel, szerkesztéssel és ellenőrzéssel együtt, 65 perc alatt elkészül, a megtakarítás 35 perc. Ez csak szemléltető példa, a tényleges időnyereség a feladattól és a szükséges javításoktól függ.
Az AI-szövegírás értékelésekor az idő mellett a hibák száma és a jóváhagyási körök mennyisége is fontos. Több, hasonló nehézségű feladat összehasonlítása mutatja meg, hogy az eszköz következetesen javítja-e a munkát. A mérlegeléshez további szempontokat ad a mesterséges intelligencia előnyeiről és hátrányairól szóló cikkünk.
Gyakori kérdések az AI-szövegírásról
Lehetséges az AI-szövegírás ingyen?
Bizonyos eszközök ingyenes hozzáféréssel is kipróbálhatók, de a korlátok és funkciók változhatnak. Vállalati használatnál a díjon túl az adatkezelési feltételeket és az ellenőrzésre fordított munkaidőt is érdemes figyelembe venni.
Megírható egy teljes cikk egyetlen prompttal?
Elkészülhet egy teljes első változat, de a terjedelem nem bizonyítja a szöveg teljességét vagy pontosságát. Összetett témánál a vázlat, a források és az egyes részek külön ellenőrzése átláthatóbb munkát tesz lehetővé.
Kiváltja az AI a szövegírót?
Az ötletelés és a megfogalmazás egy részét felgyorsíthatja. A célközönség megértése, az interjúk, a szakmai mérlegelés és a végső szerkesztői döntés továbbra is emberi munkát igényel. A feladatok megoszlása attól függ, milyen szöveg készül és mekkora következménye lehet egy hibának.
Összefoglalva
A mesterséges intelligencia az ötleteléstől a szerkesztésig több ponton segítheti a szövegírást. A használható eredményhez világos feladatleírás, megbízható háttéranyag és emberi ellenőrzés szükséges. A hatékonyságot ezért a teljes munkafolyamat alapján érdemes mérni: akkor nyerünk időt, ha a javítással és a tényellenőrzéssel együtt is gyorsabban készül el a megfelelő minőségű szöveg.
Hogyan válhat az AI-szövegírás következetes vállalati gyakorlattá?
Egy csapatban akkor könnyebb megismételni a jó eredményeket, ha rendelkezésre áll közös feladatleírás, jóváhagyott stílusminta és egyértelmű ellenőrzési rend. Így mindenki tudja, milyen háttéranyagból dolgozhat, mit kell ellenőriznie, és ki hagyja jóvá a kész szöveget.
A ProMan Consulting díjmentes konzultációján közösen áttekinthetjük, hol segítheti az AI a szervezet mindennapi munkáját. A képzéseken a munkatársak a saját feladataikhoz tanulhatják meg használni az AI-t, a tanácsadás pedig abban is segít, hogy egyértelmű legyen, ki ellenőrzi és hagyja jóvá az elkészült munkát.
