Kedvezményes árú pilot CAPM vizsga

Certified Associate in Project Management képzés

A PMP minősítés megszerzésével kapcsolatban előre jelzett újítások után a CAPM vizsga változásának időpontja is meghirdetésre került. Ahogy arról korábban írtuk a 2017. szeptemberben megjelent PMBoK 6. kiadás alapján módosul a PMP és a CAPM tananyag is. PMP vizsgázásra a korábbi, 5. kiadás szerint 2018. március 26-ig, a CAPM vizsgát pedig 2018. május 20-ig van lehetőség ennek alapján letenni. Ezt követően a PMBoK 6. kiadás alapú vizsga lép életbe, ám nem ez az egyetlen újdonság.

Mik az egyéb újdonságok?

A PMI elindított a CAPM vizsgázók számára egy pilot vizsgát is, mely keretében 2018. március 12-től már lehetőség van a PMBoK 6 szerinti megmérettetésre a korábbihoz képest jóval kedvezőbb áron.

A CAPM vizsga díja 300 USD, ám ez az összeg 2018. március 12-30. közötti vizsgaidőpont esetén egységesen 90 USD (!!!), 2018. március 31 és május 20. között pedig 240 USD. A kedvezményes árú lehetőségre december 16-tól lehet jelentkezni. Fontos információ, hogy a pilot vizsga eredményeit egységesen 2018. május 28-i héten közlik az érintettekkel.

Nyilván vannak érvek a pilot vizsga mellett és ellen is. Egyértelműen ellene szól, hogy bizonytalan hogy milyen típusú kérdések, milyen eloszlásban lesznek a vizsgán az új tananyagból. A korábbi gyakorlat szerint már jól ismert PMBOK 5 alapú vizsgához képest sokkal nagyobb a bizonytalanság. Mellette szól azonban a nagyon kedvező ár mellett, hogy a PMBOK 6 elérhető, a változások jól áttekinthetők. A tananyagot mi már feldolgoztuk, úgy véljük, a fontosabb változások akár 0,5-1 napban is megismerhetőek. 

Amennyiben élne ezzel a kedvezményes lehetőséggel, 2018. januártól induló felkészítő programjaink már az új tematika szerint kerülnek megvalósításra.

További részletek a PMI oldalán olvashatók.